Mediátor képzés, mediációs képzés

A mediáció folyamata

|
2017. március 15. - 13:21

A mediációs eljárás klasszikus értelemben több, egymástól jól elkülöníthető szakaszra bontható.

Ezek: az előkészítő szakasz, a teljes mediációs ülés, végül az utánkövetési szakasz.

ELŐKÉSZÍTŐ SZAKASZ

Ebben a szakaszban kerülhet sor a kapcsolatfelvételre a felekkel (általában az egyik fél keresi meg a mediátort telefonon) illetve ebben a szakaszban kerülhet sor az úgynevezett előkészítő beszélgetésekre, amelynek során a mediátor külön-külön elbeszélget az egyik, illetve a másik féllel .

Fontos tudni, hogy az előkészítő szakasz illetve beszélgetés nem minden típusú mediációnál van jelen, bizonyos irányzatainál teljesen elmarad.

MEDIÁCIÓS ÜLÉS

A mediáció folyamán jegyzetelni érdemes.

(A mediáció bármelyik szakaszán érdemes jegyzetelni – ez egyébként kommunikációs eszköz is az ügyfelek felé.)

  1. Bevezetés, melynek során a mediátor megnyitja a mediációs ülést, röviden ismerteti annak lényegét, menetét, az alapelveket stb.
  2. Megszakítás nélküli idő: célja lehetőséget adni a feleknek, hogy meghatározott időtartam alatt, a másik fél közbeszólása nélkül ismertessék saját nézőpontjuk alapján a konfliktust. A felek kölcsönösen meghallgatják egymást, először az egyik fél, majd a másik fél mondhatja el álláspontját. Fontos, hogy ez alatt az idő alatt, amennyiben a félnek mondanivalója van, ne vágjon a másik szavába, hanem papír és toll segítségével jegyzetelhet, és majd a végén lesz lehetősége reagálni a társa által elmondottakra.
  3. Eszmecsere: ennek során történik a felvetett témák megtárgyalása, célja, hogy a felek kölcsönösen megismerjék és megértsék egymás álláspontját
  4. Megállapodás kidolgozása: A felek együtt megállapodnak a lehetséges megoldásokról, melyet mindaddig alakítanak, amíg az összes vitás kérdésre sort nem kerítettek. Azonban úgynevezett részmegállapodás is lehetséges, ekkor a mediáció egy következő alkalommal folytatódik.
  5. Megállapodás írásba foglalása: ha sikeres volt a megállapodás kidolgozása, akkor mindezt írásba foglalják, együtt alaposan elolvassák, azonban fontos megjegyezni, hogy a felek kizárólag akkor írják alá az iratot, ha mindketten egyetértenek.
  6. Lezárás: a folyamat végén a mediátor lezárja az ülést, összegzi az elért eredményeket.

Ha nem született az első ülésen megállapodás, akkor további ülés szükséges, melynek elteltéig a mediátor feladatokat ad a feleknek, számbaveszi, hogy milyen problémák várnak még megoldásra, és rögzíti a következő ülés időpontját.

UTÁNKÖVETÉS

Ennek a szakasznak a célja annak nyomon követése, hogy a felek betartották-e a megállapodást. Ennek érdekében az ülésen meg kell határozni az úgynevezett kontrolltárgyalás időpontját (erre körülbelül egy-két hónap múlva kerülhet sor).