Mediátor képzés, mediációs képzés

Országos Mediációs Egyesület

|
2015. december 28. - 12:49

Ma már több fórum is létezik Magyarországon, ahol a mediátorok kapcsolatba kerülhetnek egymással. Ezek közül az egyik az Országos Mediációs Egyesület, amelynek többek között célja, hogy összefogja a hazai mediációs szakembereket, és számukra a fejlődés lehetőségét biztosítsa.

Az Országos Mediációs Egyesület (OME) 2000-ben alakult meg, október 27-én került sor az alapító közgyűlésre. Ettől kezdve működik az egyesület, amelynek célja a mediáció, mint konfliktuskezelő módszer elterjesztése. Emellett nagy hangsúlyt fordít arra is, hogy összehangolja a mediáció oktatásával és gyakorlásával foglalkozó szakemberek munkáját.

Mivel foglalkozik az Egyesület?

Az OME a céljaival megegyezően összefogja és támogatja a mediátorokat. Számukra biztosítja az érdekképviselet és az érdekvédelem lehetőségét, valamint továbbképzéseket szervez. A mediátori munka koordinálása, illetve a módszer bemutatása, terjesztése, oktatása, kutatása és fejlesztése egyaránt az Egyesület tevékenységi körébe tartozik.

Mindezeknek megfelelően az OME konferenciákat és szemináriumokat szervez, ismeretterjesztő kiadványokat készít, oktatási és kutatási programot indít valamint a tanácsadás lehetőségét biztosítja.

Ki lehet tagja az Egyesületnek?

Az Országos Mediációs Egyesület mindenki számára nyitott, korlátozás nélkül tagja lehet természetes vagy jogi személy egyaránt. Rendes tag lehet bármely személy, aki elfogadja az alapszabályt, belépési nyilatkozatot küld be, és a tagdíj fizetését vállalja. A be- illetve kilépés önkéntes.

Miért érdemes az OME tagjának lenni?

Minden egyes tag részt vehet az Egyesület közgyűlésein, ahol szavazati joga lesz. Ennek köszönhetően beleszólása van a vezetői szervek megválasztásába és az egyes határozatok meghozatalába.

Az Egyesület tagja minden egyes általa szervezett konferencián és képzésen is részt vehet. Éppen ezért mindig nyitva áll a fejlődés lehetősége.

Az Országos Mediációs Egyesület a mediátorok szakmai szervezete, amely elkötelezett a mediáció minőségének biztosításában. Ennek érdekében az állami szervek felé is képviseli a szakmát, aminek elterjesztésébe sok energiát fektet.

Az Egyesületnek magam is tagja vagyok. Tapasztalataim szerint nemcsak szakmai okokból érdemes tagnak lenni, hanem azért is, mert személyes kapcsolatok és barátságok gyűjtőhelye is az Egyesület. :)