Mediátor képzés, mediációs képzés

A mediáció célja

|
2017. február 26. - 14:28

A közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény (a továbbiakban: Kttv.)  2. §-a határozza meg a közvetítés fogalmát.  Ez a definíció a közvetítés célját is magában foglalja.

Eszerint a közvetítés a Kttv. alapján lefolytatott olyan sajátos permegelőző vagy bírósági, illetve hatósági eljárás befejezését elősegítő, egyeztető, konfliktuskezelő, vitarendező eljárás, amelynek célja a vitában érdekelt felek kölcsönös megegyezése alapján a vitában nem érintett, harmadik személy (közvetítő) bevonása mellett a felek közötti vita rendezésének megoldását tartalmazó írásbeli megállapodás létrehozása.

Érdekes elolvasni magának a mediációs törvénynek a célját is, amely jelenleg az 1.§-ban olvasható:

A közvetítői törvény célja

A mediáció mindig abból indul ki, hogy a felek között valamilyen konfliktus áll fenn. A mediáció célja: felszínre hozni a konfliktus mögött rejlő érdekeket, szükségleteket. Arra hivatott, hogy a felek közötti kezdeti szembenállás együttműködéssé alakuljon át. A jó mediátor törekszik arra, hogy az eddig egymással ellentétes pozícióban lévő felek között kialakítsa a bizalmat, és a felek között jó kapcsolatot hozzon létre.

A mediációban több irányzat létezik, az egyes irányzatok céljai eltérőek lehetnek: így például a klasszikus irányzat célja a felek közötti megállapodás mielőbbi létrehozása, a narratív  irányzat szerint a cél a felek viszonyrendszerének rendezése stb.