Mediátor képzés, mediációs képzés

Milyen környezetben mediáljunk?

|
2011. június 18. - 08:56

Mivel egy mediációs ülés órákig eltart, és mivel az egész folyamat a résztvevők számára ismeretlen jelenség, lelkileg meglehetősen kényelmetlenül érezhetik magukat.

Ezért különösen fontos, hogy fizikailag kényelemben legyenek: legyen megfelelő méretű a szoba, legyenek kényelmes székek, elég levegő, és ne legyenek telefonok, idegen személyek vagy zavaró tényezők.

Jó, ha sok természetes fény van a tárgyaló helyiségben, ettől kellemesebb a tárgyalás.

A falon elhelyezett képek pedig azt a célt szolgálhatják, hogy kellemes, otthonos körülmények között lehessen az eljárást lefolytatni, a felek ne egy rideg tárgyalóteremben érezzék magukat.

A túlságosan barátságos helyszín veszélye

A tárgyalás körülményeinek kialakításánál ugyanakkor ügyelni kell arra is, hogy az eljárás jelentősége hangsúlyos maradjon.

A közvetítői ülés nem egy baráti beszélgetés egy tea mellett, ahol a mediátor mint házigazda irányítja a beszélgetést. A vita megoldása érdekében célszerű tehát a kényelem kialakításával a felek ilyen irányú érzéseire is figyelemmel lenni.

A helyszínválasztás közelebb hoz?

Nem szembetűnő, de mediáció helyszínében való megállapodás lehetősége a vita békés megoldását ugyancsak elősegíti.

A mediációban kevésbé „hívő” fél meggyőzésének eszköze lehet, ha a közvetítés helyszínéül a számára legkényelmesebb helyben állapodnak meg a felek és a mediátor. Azonban fontos, hogy a közvetítés ne az egyik fél irodájában folyjon, hanem semleges helyen.

Emellett köztudott, hogy sokkal kellemesebb egy problémát megbeszélni, ha a felek számára független, de kellemes környezetben kerül rá sor, mint ha a bírósági tárgyalótermek rideg és sokszor félelmetes hangulatában történik ugyanez.